Brangelina: családbővülés?

04. 07.
Szerző: 

Azt nem tudni, hogy vajon Angelina Jolie és Brad Pitt meddig szeretnék bővíteni a famíliát, de az biztos, hogy hat lurkónál nem állnak meg! Végül is, ha van hat, akkor miért ne lehetne akár hét is?

Állítólag a pár ismét megnyitotta szívét egy szegény sorsú kisgyermek előtt és örökbefogadásra készülnek. Brangelináék már el is kezdték a procedúrát, hogy magukhoz vehessék a két éves kisfiút, Moussat, aki Szíriából származik. A színésznő még az év elején találkozott vele egy törökországi menekülttáborban, ahol ENSZ-nagykövetként volt látogatóban. Jolie egy tolmácstól hallott először a tábor kis lurkójáról, aki azonnal kitűnt a tömegből, hiszen egyfolytában fülig ért a szája. Amikor a színésznő ezen meghatódott, a kisfiú odament hozzá és megölelte. "Angelina ezt viszonozván adott egy puszit a buksijára, és innentől kezdve nem lehetett szétválasztani őket " - mondta az egyik informátor. A Jolie-Pitt páros már három gyereket örökbefogadott korábban: az első fiú Maddox volt Kambodzsából, aztán jött a most 11 éves Pax Vietnámból, majd végül a kis Zahara, Etiópiából.