Svéd húsgolyók

02. 17.
Szerző: 

Hozzávalók:

50 dkg finomra darált hús

10 dkg vaj

1 nagy fej vöröshagyma apró kockákra vágva

1 tojás

kb. 10 dkg zsemlemorzsa

1 dl tejszín

2 kávéskanál só

őrölt fehér bors

csipet őrölt szegfűbors

A tejszínes barnamártáshoz:

2 dl tejszín

2 evőkanál liszt

2 evőkanál szójaszósz

csipet őrölt fehérbors

1/2 kávéskanál pirospaprika

húsleves

Egy evőkanálnyi vajon megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát. A tojást összekeverjük a tejszínnel, azután hozzáadjuk a zsemlemorzsát, és kb. 10 percig állni hagyjuk.

Alaposan összegyúrjuk a darált húst a vajas hagymával, a tejes tojásba áztatott zsemlemorzsával és a fűszerekkel. Diónyi gombócokat készítünk a masszából.

Megmelegítjük a maradék vajat, és folyamatosan rázogatott serpenyőben minden oldalukon barnára sütjük benne a golyókat.

A tejszínes barna mártáshoz két evőkanál lisztet és fél kiskanál pirospaprikát keverünk a húsgolyók sütéséhez használt, még meleg vajba, azután tejföl sűrűségűre hígítjuk húslevessel vagy vízzel.

Szójaszósszal és kevés fehér borssal ízesítjük. Végül belekeverjük a tejszínt. Az egészet felforraljuk. Megkóstoljuk, és szükség szerint még ízesítjük, majd a mártással tálaljuk.